Epilógus... Bye♥

Epilógus

~35 évvel később

-Segíítséég!- szaladt be Louis feltartott kezekkel unokáink elől. 

-Laura! Kitti! Ne öljétek meg Loui bácsit- kiáltottam rájuk viccelődve. 

Ugyanúgy ikrek voltak, akárcsak gyönyörű, 39 éves gyermekeim. Laura és Kitti Lizus lányai voltak, akik folytonos háborúban álltak Will fiaival, Jackkel, és Daviddel. Lényegében a család tele volt ikrekkel. Az emlegetett szamarak pont abban a pillanatban futottak be, mikor Louis már kezdte volna kipihenni magát. Az öt, illetve hat éves gyermekek egy perc nyugtot sem hagytak nekünk nyáron, míg szüleik dolgoztak. 

-Gyerekek, üljetek ide szépen inkább körénk!- lépett hátam mögé Harry, örök szerelmem, tekintélyt parancsoló hangjával szólva. 

A picik egy szó nélkül teljesítették kérését, s körbeültek minket. Egyből kitaláltam, mire gondol s mosolyogva tettem fel a kérdést, fenekükön alig megülő gyerekeknek.

-Mit szeretnétek, mit meséljünk ma? 

-Azt, amikor megismerted pappapát nagyika!- visították vékonyka hangjukkal szinte egyszerre. 

-De hát az volt a múltkor is- nevetett szemét forgatva Hazza, bár tudta, hogy a csatát már annak kezdete előtt elvesztette, mikor Kitti és Laura anyjuktól tanult bociszemekkel pillantottak nagyapjukra.

-A kutya fáját, hát lehet nektek ellenállni?- kérdezte szeretettől csordultig megtelt szemével, s közösen, az egész csapat belefogott a mesélésbe.

*-Aznap különösen siettem haza a fiúkhoz, ezért sebtében kaptam magamhoz a sajátomnak hitt bőröndömet, ám hazaérve gyorsan rájöhettem, hogy elkövettem életem legnagyobb hibáját.

-Oh igen, látni kellett volna az arcát, mikor kinyitotta a bőröndöt, és megpillantotta a melltartókat..- röhögött Zayn visszaemlékezve.

-Naigen... Aztán amikor megpillantotta nagymamátok személyijét.. Szerintem már akkor szerelmes volt!- csatlakozott be Liam.

-Pedig az volt életem legrosszabb fotója..- nevettem rájuk.- Én sem lepődtem meg kevésbé, mikor kinyitottam, és kihullottak belőle a boxeralsói, majd egy világsztár személyije.. - mosolyogtam már én is. 

-Aztán mikor úgy egy órával később megjelent az ajtóban, zilált hajjal, fáradt szemekkel, és gyönyörű, kék szemével... Talán mindenkinek elállt a lélegzete.

-Azt azért ne hagyjátok ki, hogy konkrétan nem akartatok beengedni. Hiszen rámcsaptátok az ajtót!

-Igen, aztán magunkra rántottunk, nevettünk, mire te elkezdtél sírni. Fogalmunk sem volt róla hogy mit csináljunk veled- rázta a fejét Niall.

-Aztán Hazza magához ölelt, te meg vagy húsz percig áztattad az ingét az előszobában állva.

-Igen, és én addig lefőztem neked egy teát

Erre a tipikus kijelentésre mindenki felnevetett, s egymásra mosolygott. 

-Aztán már első nap ott kellett hogy aludjak nálatok, amikor meghallottátok, hogy nincs kihez hazamennem.

-Igen, ha rajtam múlott volna már akkor kockáztatva lett volna, hogy gyerekeink lesznek- vigyorgott mocskosan Harry.

-Hééj!- vágtam hozzá tettetett dühvel a párnát, mire a gyerekek kacagásban törtek ki.*

-Igen, és azóta sem változtatok semmit- Zárta le ezt az egészet Cinti. 

Hogy mit? Életünk történetét. 

Hát ennyi lett volna... A blog ezennel befejezettnek van nyilvánítva. :)♥

30. fejezet

~Harminc

-Meg kell fürödnöm!- ez volt első mondatom, miután összeházasodtunk. Ám még ki sem ejtettem a számon, de drága egyetlen gyerekeim már le is támadtak. 

-Mamii!- visítottak fel egyszerre, én pedig félig sírva, de inkább nevetve kaptam őket karjaimba. 

-Jajj édeseim, úgy hiányoztatok!- még pár percig élveztük, hogy újra együtt a család, ám megtörve a varázst Louis, Niall, Liam és Zayn ugrottak nyakunkba. 

-Hol voltál kcsilány?! Majd megett a fene, senki nem főzött nekem székelykáposztát- nyavalygott elvékonyított hangon Niall, mire belőlem jóízű kacagás tört ki.

-Atyaisten, neked aztán tényleg mindig csak a kaja jár az eszedben!- szólalt meg Lizu, mintha csak kitalálta volna gondolataimat. Szavai meghozták a kívánt hatást, Niallan kívül, aki tettetett sértődöttséggel vizslatta lányom mindenki majd fetrengett a földön a nevetéstől. 

-Adj egy ötööst!- nyújtotta ki kezét Zayn, mire az én picikém élvezve a figyelmet amekkorát csak tudott belecsapott.

-Aucs tündérkém, tudod te nagyon hasonlítasz a keresztanyádra!- simogatta meg kezét keresztapja szeretetteljesen. 

-Hölgyem! Kérhetnék pár szót erről az egészről?

-Csak egy fotót, kérem asszonyom!

-Emberek! Maguk szerint ha elküldtem a rendőröket, de még a barátaimat is azzal az indokkal, hogy a feleségem fáradt, és le szeretne pihenni maguknak hagyni fogom, hogy nyaggassák?- Szerelte le hatásosan férjem az őrjöngő riportereket a templomból kifelemenet, amiért én szörnyen hálás voltam neki. Egész végig fogta a kezem, és csak úgy törte magunk előtt az utat, akár még egy faltörő kosnak is el lehetett volna nézni. A limuzin már csak pár méternyire volt, mikor oldalra nézve megpillantottam Melodyt, miközben két kigyúrt rendőr próbálta az autóba tuszkolni, viszonylag nehezen. Már csak nevetni tudtam, és szánakozni azon, hogy milyen szerencsétlen egy nő. 

 Rájöttem, hogy ahhoz, hogy normális életet élhessek annak ezt a fejezetét le kell zárnom. El kell raktároznom az agyam egy lelakatolt zugába, ugyanoda, ahova Dóri halálát is tettem. Ez nem gyávaság, vagy félelem volt. Nem, ez egyszerűen azt jelentette, hogy nem akarok megőrülni. Egykori legjobb barátnőmről megtartottam legszebb emlékeimet. A mai napig emlékszek rá, mikor a szomszéd kisfiú, mintegy lepasszolás képpen elvitt magával hozzájuk. Az volt életem talán egyik legmeghatározóbb pillanata. Összeismerkedtünk, leráztuk a fiúkat, és elmentünk együtt biciklizni. Már akkor, első nap megbeszéltük, hogy legjobb barátnők leszünk, ameddig csak élünk. És ezt meg is tartottuk. Rengeteg mindent köszönhetek neki. Az olyan apróságoktól kezdve, minthogy megtanultam szemceruzát használni egészen addig, hogy két gyönyörű gyermekkel, és egy csodálatos férjjel áldott meg a sors. Hiszen tudom, hogy ha ő nem hal meg akkor soha nem kerülök ide. Soha nem hagyom a hátam mögött régi életem, hogy elkezdjek egy új fejezetet. De ez megtörtént, és újra, és újra rádöbbenek, hogy ő mindvégig itt volt velem. 

-Elmegyek megfürödni, rendben van édes?- kérdeztem rámosolyogva férjemre.

-Nem mehetek veled?- kérdezte ártatlan tekintettel, pilláit rebegtetve.

-Hülye vagy nyuszi? Hónapok óta nem fürödtem, mostam hajat, szőrtelenítettem, de még csak fogat sem sikáltam. El tudod képzelni, hogy ez milyen érzés egy nőnek?

-Nekem így is gyönyörű vagy Mrs. Styles!- hajolt felém egy csókra, de én ijedten megállítottam.

-Fogmosáás!- kezdtem el rohanni a fürdő felé. 

Ő próbált megállítani, ám orrára vágtam az ajtót, megeresztettem a fürdővizet, és kikészítettem a mostani helyzetben életmentőnek számító neszeszert. Ami még mindig ott volt a pulton. 

Ami pedig azt jelentette, hogy pici családom örökké várt rám.

Hát... Ide is elérkeztünk... Egy prológus van hátra. Azért remélem erre egy kicsit több komit kapok, mint az előzőre.. :) Puszi!

29. Fejezet

~Huszonkilenc

~Cinti

Engedj el minket Adam! És akkor a büntetésed is sokkal kevesebb lesz, hiszen segítettél nekünk..
Láttam pillantásában, hogy már kezd meginogni, így teljes erőbedobással kezdtem újra. 
-Könyörgök! Esküszöm, ígérem, fogadom, hogy ha most segítesz nekünk nem fogunk vádat emelni! Kérlek!

~Harry

Már az oltárnál álltam, csupán percek voltak hátra Melody érkezéséig, ám Cinti még mindig nem volt sehol. Tudtam, hogy ellenezte ezt az egészet, de bíztam benne, hogy még így is mellettem áll. 
Ám múlt az idő, Mel pedig megérkezett. Az orgonás elkezdte játszani a szokásos zenét, s menyasszonyom megkezdte útját az oltár felé. Mindneki őt nézte, kivéve engem, akinek igazából kellett volna. Én a bejáratot figyeltem. Talán rákenhettem volna arra, hogy vártam Cintit, de ezzel még magamat sem tudtam becsapni. Igazándiból még mindig reméltem. Reméltem, hogy belép Ő, a gyermekeim anyja, és az, aki magával vitte szívem egészét. Ám reménykedésem hiábaló volt, Melody vészesen közeledett, s már csak pár méter választott el minket egymástól, majd pár centi, és végül semmi. A pap mosolyogva fordult felénk, s elkezdte szavalni az esküt, mi pedig utána. 
-Melody Turner! Elfogadod hites férjedül Harry Stylest?
-Elfogadom- válaszolt örömkönnyektől párás szemmel Melody.
-Harold Edward Styles! Elfogadod hites feleségedül Melody Turnert?
Már éppen szólásra nyitottam volna számat, ám hirtelen eget hasogató sikítás hallatszódott.

-NEM!- az ismerős, és oly szeretett hang felé kaptam fejem. Azt gondoltam csak képzelődök, halucinálok. Ám az, hogy mindenki egy emberként fordította fejét szerelmem felé bizonyossá tette azt, hogy amit látok az a színtiszta valóság. 
Ott állt szakadt esküvői ruhában, lenőtt hajjal, ziláltan. De még így is gyönyörű volt. 
-Nem, nem, nem és NEM!- sikított újból, majd rohanni kezdett felém. Csak ekkor pillantottam Melodyra, aki lesokkoltan állt mellettem. Tekintetéből rémület, és megdöbbenés látszódott, majd minden előzmény nélkül elrohant, azaz csak rohant volna, ha nem jelenik meg Cinti két rendőr társaságában. 
Azonban attól a pillanattól kezdve, hogy Dorcim a karjaimba omlott nem érdekelt semmi, beleértve azt sem, hogy mi történik Melodyval. Dorka megkönnyebbült zokogásba kezdett, s minden jelenlévő, a papot beleértve meghatódva figyelte az eseményeket. Lizát és Willt Louis fogta vissza, hogy meghagyja nekünk ezt a pillanatot. 

-Látod, megtartottam. Még mindig a menyasszonyod vagyok!- nevetett fel rám könnyes szemekkel Dorka, miközben kezét arcom elé emelte, s meglengette gyűrűsujját. Én is elnevettem magam, majd egy örökkévalóságnak tűnő idő után végre újra megcsókoltam. 
-Atyám, kissé változtak a körülmények. 
-Igen, azt látom. Jól gondolom, hogy itt nem Ön és Melody fognak egybekelni?- kérdezte midnenttudó mosollyal arcán. 
-Igen, teljesen jól gondolja!- felelte szerelmem, miközben megszorította kezem.

-Elek Dorottya Luca! Tehát elfogadod hites férjedül Harold Edward Stelyes-t?
-Elfogadom!- hangjában megbújó ujjongás újfent is mosolygásra késztetett, s arra, hogy bíztató pillantást küldjek felé. 
-Harold Edward Styles! Elfogadod hites feleségedül Elek Dorottya Lucát?
- Elfogadom. 
- Akkor hát csókoljátok meg egymást.
Egy percig sem kellett győzködni minket, vadul egymás szájának estünk.

-Fuuj!- visított fel egyszerre Lizu és Will, mire az egész templom önfeledt kacagásban tört ki. 

Hát ide is elérkeztünk. Utolsó előtti fejezet.. Egyre rosszabb érzés, de ez van. Amint tudom hozom a kövit! Puszi! :)♥

28. Fejezet :)

~Huszonhat

~Cinti

A nagy esküvői készülődés miatt Melody nem ment a titkos helyre. Így hát mentem helyette én... 
A kapu elé érve kipattantam az autóból, és még egy utolsó ellenőrzést téve felhívtam Harryt. 
-Hali Styles! Mel melletted-van?- kérdeztem közönyt színlelve, pedig már alig bírtam magammal. 
-Sziszii- nevetett bele a telefonba.- nem, éppen bújkál előlem, azt mondta, nem láthatom a ruhájában..
Magamban elsuttogtam egy halk miatyánkot, majd sietve elköszönve bemásztam a kapun. 
Zaj sehonnan sem hallatszott, így viszonylag megynyugodva lépkedtem a házhoz. Abban ugyan nem voltam biztos, hogy mit kezedk majd magammal ha a pasi megjelenik, és a pisztolyával fenyegetőzik, de azért voltak halvány elképzeléseim... Ezek között szerepelt például a futás, a könyörgés, és az, hogy fogyatékosnak tettetem magam. Szerencsére erre nem került sor, legalábbis addig nem, amíg oda nem értem az épülethez...

Az órámra pillantva rájöttem, hogy Hatzza esküvőjééig már csak pár óra volt hátra, így ha jól sejtettem, amit sejtettem sietnem kellett.
Az ajtó legnyagyobb csodálkozásomra már első próbálkozásra kinyílt, s én minden további nélkül beléphettem rajta. Körülnézve megállapítottam, hogy a ház teljesen átlagos. Mégis tudtam, éreztem, hogy kell lennie valaminek... 
Így keresni kezdetem valami apró furcsaságot, valamit, ami elüt a környezetétől. Szerencsémre nem kellett sokáig vesztegetnem az időt, szinte azonnal megpillantottam a félrecsúszott szőnyeg alól kikandikáló csapóajtót. Mellé léptem, s minden bátorságomat összeszedve, felkészítve magamat a legrosszabbra felrántottam.
Mint később rájöttem azért volt olyan óriási mázlim, hogy nem volt bezárva, mert az ajtó másik oldalán csak egy egyszerű gomb volt kilincs helyett. 
Ha addig a percig valaha is azt hittem, hogy ért már meglepetés, hát akkor rájöhettem, hogy tévedtem. 

A nyirkos, hideg levegőjű szobában félhomály uralkodott, szinte hallottam egyre gyorsuló szívverésem. A szívverésem, és azon kívül még valaki akadozó lélegzetvételeit. Aki ha jóé tippeltem nem lehetett más, mint..
-Édes Istenem, csak álmodom!- Dorka szinte repült, hogy karjaimba vethesse magát, miközben vigasztalhatatlanul zokogott. 
-Nem kicsim, nem, álmodsz.. Ez a színtiszta valóság...
-Ooh édeseim, milyen örömteli egymásratalálás- pillantottam meg a pasit az ajtó mellett állva. -Milyen kár, hogy ez az ajtó csak az egyik oldalról nyitódik, nem?- kérdezte gúnyosan fröcsögve a szavakat. 
Dorka rémülten rándult össze karjaimban, zokogása egészen szívem mélyéig hatolt. 
-Hogy hívnak?- kérdeztem, s hangom a helyzethez képest csodálatosan magabiztos volt. 
-Adam... Te pedig gondolom Cinti vagy..- válaszolta készségesen, de az ajtótól azért nem lépett el. Pedig ha csak egy kicsit is ki tudtam volna billenteni határozottságából.. 
-Mondd Adam! Miért jó ez neked? Hiszen Melody csak kihasznál- húztam az időnket ameddig csak lehetett. 
-Mi?! Ho-honnan tudod?- kezdett el kérdezősködni hugicám, ám én egy finom, ám ugyanakkor sokat sejtető szorítással fojtottam belé további kérdéseit. 
-Melody a társam... Ő...ő túl sokmindent tud rólam- magabiztossága mintha egy pillanatra meginogni látszott volna. Tudtam, hogy nekem most kell cselekednem, különben nem lesz több esélyünk.... 

Most 10 napig el kell tűnnöm nyuszikák..... Aztán jövök a záró fejezetekkel... :'( Addig is puszi, és ha meglenne a 30 feliratkozó... én lennék a világ legboldogabb embere így a sztori végére!♥

27. Fejezet :)

~Huszonhét

~Harry 3 hónap múlva

Megkértem Melody kezét. Az esküvő aznap volt..

Az ötlet gyorsan jött, és talán nem volt a legjobb. De Mel kifejezetten jó hatással volt rám, és amellet, hogy leszoktatott a sok ivásról, Willt és Lizát is imádta. A dolognak egyetlen hátulütője volt... Minden nap délután kettő, és öt között elérhetetlen volt. Minden egyes nap. De nem kérdeztem rá, úgy gondoltam az ő dolga. Az istenért, hiszen nekem is rengeteg titkom volt.. Az egyik, és egyben legnagyobb pedig az, hogy nem voltam belé szerelmes. Hiszen hogy is lehettem volna?! Minden egyes alkalommal, amikor elélveztem tőle hatalmas erőmbe telt, hogy ne Dorka nevét kiáltsam. Dorkáét, aki itt hagyott... Csak úgy.

-Drágám! Készülj, fél óra múlva indulunk!- kiáltott fel Melody immár közös otthonunk ajtaján belépve, kizökkentve ezzel gondolatmenetemből. 

Egy fáradt sóhajjal keltettem fel a gyerekeket. Will nyűgöse méltatlankodva fogadta a "korai" kelést, ám Liza mosolya még őt is meghatotta.. 

Oltári nagy pasizós lesz, már most mindenki ellágyul ártatlan tekintete láttán. Minden egyes szavában és mozdulatában édesanyját fedeztem fel, ezért is fájt néha ránéznem. Ám amikor jobban belegondoltam, rájöttem, hogy csak hálás lehetek neki azért, amiért egy kicsit visszahozott nekem Dorkából..

~Dorka

A tervem szépen haladt... Hát persze, ugyanmár, kit akarok ezzel hülyíteni?! A tervem sehogy sem haladt. Mióta Adam kishíján elcseszte a dolgot, és nekem majdnem sikerült kiszabadulnom azóta Melody szinte le sem engedte hozzám.. Ha meg mégis, az is csak az ő társaságában volt lehetséges.. A reggelit csak úgy becsúsztatta, ebédet és vacsorát pedig Melody hozott. Attól függetlenül, hogy napi háromszor ehettem rengeteget fogytam, hiszem a kaja mennyisége és minősége sem volt éppen megfelelő...

De aznap minden más volt... MINDEN.

~Cinti

Az egész dolog gyanús volt nekem... Harry és Melody gyors egymásratalálása, az esküvő... De ami mindközül a legfurcsább azok a napi három órás eltűnései voltak. Ki tudja hová... Tűrtem, tűrtem majdnem három hónapig, egy nappal az esküvő előtt megelégeltem ezt az egészet, és titokban követni kezdtem.

Szinte biztos voltam abban, hogy megcsalja Harryt, hogy minden egyes nap két órakor egy másik pasihoz jár baszni... Hát igen.. Ez volt életem legnagyobb tévedése..

Ugyan valójában egy férfi fogadta, de semmi fizikai kapcsolatot nem létesítettek. Ehelyett a pasi céltudatosan átadott neki egy pisztolyt, és a ház felé indultak. 

Hogy mi történhetett odabent nem tudtam... És miután én én vagyok, ezt a tényt orvosolnom kellett... 

Gyerekek... Igazándiból a sztori végéhez közelítünk... De vészesen... 30 fejezet+ prológusra tervezem az egészet, és én komolyan meg fogom siratni... 20.015 olvasó, 23 feliratkozó.... Imádlak titeket!♥ Pár komi, és hozom a kövit! :)

26. Fejezet :)

~Huszonhat

~Harry

Részeg mámortól telve és édesen kielégülve feküdtem a kocsiban. Mielőtt elment megkérdeztem a nevét. 

- Melody- mondtam ki hangosan, ízlelgetve minden egyes betűjét. 

Édes, édes Melody.. Talán ha majd holnap reggel felébredek, másnaposan és nyűgösen ezt az egészet megbánom. De annak nem most van itt az ideje.- Gondolataim összeszedve tapostam a gázpedálra. 

-Sziszii
-Már megint bebasztál?- rontott le a lány mérgesen.- Legalább maradnál csendben, a gyerekek már alszanak!
-Leszarom. Ők Dorka gyerekei, akiket itt felejtett nekem.- köpködtem mérgesen a szavakat. Cinti olyan képet vágott, mint akit pofonvágtak, pedig mindketten tudtuk, hogy nem gondoltam komolyan.

-Jó reggelt szépségeim!- nyitottam be a gyerekszobába reggel nyolckor. Szombat volt, ami egyet jelentett azzal, hogy a nap csak a miénk. 
-Szia papa'- nyújtotta mosolyogva a kezét kicsi Lizám. Karjaimba kaptam először őt, majd Willt is és indulhatott a reggeli rutin....

~Dorka

Már megint elvesztettem az időérzékem, ráadásul fáztam, éhes és szomjas is voltam. A ruhám már átázott a vér és a víz nyirkos keverékétől, hajam egy nagy csomóhoz volt hasonlatos, ráadásul egyre jobban hiányzott Harry, nem beszélve a gyerekekről. Vajon mit hihetnek? Harry túl hiszékeny, ettől félek a legjobban. Cinti biztos nem hiszi el, és remélem tartja a lelket az én Fürtöskémben. Attól is féltem továbbá, hogy Hazza talál valaki mást, aki megpróbál majd helyettesíteni engem? Mi van, ha a gyerekek elfelejtenek?
Összeszedtem magam, és erre inkább nem is gondoltam. Még tartotta bennem a lelket az, hogy van egy tervem. Egy tervem, amiben Adamnek nagy szerepe van... 

~Cinti

Mivel ma Harry kivételesen itthon volt a gyerekekkel, ezért Zaynnel töltöttem az egész napot... Hát mondhatom, nem volt valami átlagos. 
-Szivem! Öltözz fel melegen, kicsit változékony az idő! - kiáltott fel nekem a földszintről. 
Kilenc óra volt, és Párizsba készültünk. Ugyan nem tudtam, hogy mi a nyüvért kellett odáig menni ahhoz, hogy azt csináljuk, amit itthon, a hálószobában, de nem ellenkeztem, végtére is jó volt egy kicsit kimozdulni. 
Az út csendben telt, Zayn vezetett, miközben én mosolyogva dúdolgattam. Imádta a hangomat, ahogyan Dorka is, pedig én nem éreztem különlegesnek. 
Első megállónk Disneyland volt, szegényt végigrángattam az egész parkon, ami kitett majdnem egy egész napi programot... 
-Drágám, én már hulla vagyok. Mit szólnál, ha elugranánk vacsizni az Eiffel toronyhoz, aztán a szállásra?- kérdezte bociszemekkel.
-Nincs más választásom ugye?- válaszoltam mosolyogva. Csókja többet ért minden szónál, nem volt mese, indulnunk kellett. 
Az étteremhez érve Zayn bemondta a nevét, mire a pincér sokattudóan mosolyogni kezdett, és valami terasszerűségre vezetett minket. Amint megláttam az asztalt a lélegzetem is elállt. Igazi filmbeli jelenet volt, az asztal telipakolva gyertyákkal, kissé távolabb pedig két hegedűt szorongató ember somolygott ránk kedvesen. Amint felocsúdtam a kilátás szépsége is eljutott tudatomig. 
-Tetszik?- lépett elém Zayn szégyenlősen, mire én heves bólogatásba kezdtem. Az asztalhoz érve kihúzta nekem az egyik széket, majd ő is leült velem szemben. 
A vacsorára csak foltokban emlékszem. Rendeltünk, ettünk valamit, talán beszélgettünk is. 
De ami örökké belevésődött a tudatomba az az elkövetkezendő néhány perc volt. 
Zayn hirtelen fogta magát, és letérdelt elém, mire én egy értetlenkedő tekintettel jutalmaztam. 
-Rokob Cintia. Tudom, hogy az időpont nem a legjobb.... De jóban, rosszban, egészségben betegségben, amíg a halál el nem választ.. Hozzám jönnél feleségül?
Egyszerre sírtam és nevettem, miközben szünet nélkül hajtogattam, hogy igen. Falhúzta ujjamra a gyűrűt, majd nevetve a karjaiba kapott, és hosszú csókkal illetett.

4-5 komi és kövi!♥

25. Fejezet :)

~Huszonöt

A néma fohász segíteni látszott, ugyanis az ajtó minden akadály nélkül kinyílt. Körül sem néztem, csupán elindultam, amilyen nesztelenül csak tudtam. A házban félhomály uralkodott, majd mikor megtaláltam a bejárati ajtót halk nevetés hangzódott.

-Édeseem. Komolyan azt hited, hogy ez ilyen egyszerű lesz?- hallottam a nő hangját. 

Kétségbeesetten próbáltam lenyomni a kilincset, ám az nem engedett. Kulcszörgés hallatszódott mögülem, majd a zaj egyre hangosabb lett, ahogy ő közeledett.

- Ezt keresed?- kérdezte megvetéssel és undorral a hangjában. Talán ha nekiugranék...-kezdtem el gondolkozni, ám mintha olvasott volna a fejemben újra felnevetett.

- Ha ezt akarod, csak ide kell jönnöd. De ha idejössz sajnos használnom kell ezt- lengette meg maga előtt a fegyvert.

Csak szótlanul álltam és néztem rá. Szemöldökét felvonva kezdett el terelni a pince felé. 

-Adam! Mekkora egy szerencsétlen nyomorék vagy, még ezt sem lehet rádbízni?- vonta kérdőre ordítva, majd elém állva behajított 'szobámba' és Adamat kirángatta onnan..

~Harry

-Édesem azt nem úgy kell!- hallottam Cinti hangját a földszintről. Szinte teljesen átvette a gyerekek nevelését, ami tudom, hogy nem helyes, de nekem egyszerűen nincs hozzá energiám. Csak rosszabb lenne nekik, ha látnák, milyen vagyok valójában.

- Hé Sziszi leléptem, majd jövök!- kiáltottam neki az ajtó felé menet, mire egy csúnya pillantás volt a válasza /hozzáteszem jogosan../

- Apuu és tőlem el sem köszönsz?- visította Liza, mialatt a karjaimba rohant. 

- Én iis!- jött utána természetesen Will is, amiből egy hatalmas, családi ölelkezés lett. Édes Istenem, bár Dorka is velünk lehetett volna..

Úgy a harmadik felesemnél tarthattam, mikor egy szépen manikűrözött női kéz érintette meg alkaromat.

- Szia édes... Szabad vagy? 

-Én...-egy pillanatra megakadtam, majd az alkohol hatására folytattam- igen, teljesen szabad vagyok.-kacsintottam csábosan, majd egy hirtelen mozdulattal ölembe rántottam.

Halk vihogással nyugtázta, miközben rám emelte tekintetét. 

- Mit iszunk édes?- kérdezte felvont szemöldökkel.

- Rád bízom magam. 

Pár pillanat múlva le is szólított egy pincért, aki kiszolgált minket. Nem tudom, hogy mit rendelt, de ütős volt, és hamar lecsúszott.. Ahogy a második, a harmadik, majd a negyedik alkalommal is. A végére már teljesen részeg voltam és gátlások nélkül kezdtem nyakát harapdálni. Addig addig mocorgott ölelben ülve, míg nem sikerült teljesen felizgatnia.

- Hát ezt akartad cica? Akkor most gyere!-ragadtam meg a kezét, majd sötétített autóm felé kezdtem húzni..

Remélem tetszett, és bocsi a késésért! :$ 4 komi és kövi! :))

xx Dorka

Múlt, jelen, jövő :)

Múlt, jelen, jövő     

 Sziasztok! :D Nem új fejezet, azaz mégis. ;) Elkezdtem egy új fictiont, kicsit darkos beütésű, mondjuk nem, de nem baj. Olvassatok bele, fent van az első fejezet. :Dhttp://nemolyanegyszeru.blogspot.hu/

 

 

24. Fejezet :)

Sziasztok! Bocsi, hogy így formázatlanul hozom, de tabletről írtam! és ez eddig így is lesz, amíg a lában nem lesz olyan állapotban, hogy tudjak vele ülni. :) Jó olvasást, sok komit!;)

~Huszonnégy

 

 

 

~Cinti

Hazza ezalatt a pár nap alatt rettenetesen elhagyta magát, pedig nem szabadott volna. A gyerekeknek nagy szükségük lett volna rá. Nem volt elég azt felfogniuk, hogy mami, aki eddigi életük minden percében velül volt többé talán nem lesz, azt is el kellett tűrniük, hogy apu minden este elmegy otthonról, és ki tudja mikor esik haza. A gyereknevelés jóformán rám és Bellre maradt.
Miközben ezeken gondolkoztam is éppen a bölcsibe tartottam. Ez volt az utolsó évük, aztán jött az ovi. Hihetetlen milyen gyorsan szaladt az idő. Az ajtón belépve Lizi repült karjaimba.
-Sziszii!- már ők is kezdték átvenni Fürtöskétől kapott idióta becenevemet. Mindig morogtam miatta, de valójában tetszett. Akármilyem fura is volt, olyan én voltam.
-Szia Prücsök!- kaptam fel mosolyogva, majd megvártuk, hogy Will is megérkezzen, elbúcsuztunk és indultunk haza.

~Louis

Igazság szerint kifejezetten haragudtam Dorkára. Egyszer már végig néztem, hogy tönkretette a legjobb barátom. Annak még az oka is megvolt, még ha rosszul is kezelte. De most, hogy így, ilyen csúnyán hagyta el Hazzát? Értelmetlen az egész. Hiszen imádta a gyerekeket, ahogyam Harryt is. Pillantásukból sütött a szerelem, hát ha még egymáshoz is értek.. Csak úgy szikrázott köztük a levegő. Azt hittem, hogy ők talán tényleg életük végéig, jóban rosszban együtt lesznek....

~Dorka

Sikeres lábtörési kísérletem után a padlóra rogytam és vártam. Teljesen elvesztettem időérzékem, nem tudtam, hogy órák, vagy csak percek teltek-e el. Annyit tudtam, hogy gyengén sütött a nap, hacsak a plafononkon lévő hajszálnyi repedésekből beáramló fény nem egy lámpából származott. Hirtelen meghallotam az ajtó túloldaláról jövő sokat mondó kulcszörgést.
-Szia cicaviráág- lépett be Adam. Azaz inkáb tántorgott. Beszédén és mozgásán is érződött, hohy van benne alkohol. Hirtelen fejbecsapott a gondolat, hogy itt a tökéletes idő a szökésre. Tudjátok, mint amikor egy belső hangocska megsúgja, hogy fejet vagy az írást válaszd. És egy ilyen apró döntés megváltoztathatja egész életed.
-Szia Adam!- köszöntem vissza legjobb színészi tehetségemet előhúzva őszinteségemet meghazudtoló kedvességgel.
Látva, és hallva jó kedvemet közelebb lépkedett egészen addig, míg szánkat csupán pár centi választotta el. Aztán már csak annyit éreztem, hogy ajka enyémen van és nyelve bejutásért esedezik, amit undorodva adtam meg neki. Olcsó pia és cigi szaga volt. Mikor keze ruhám zipzárja felé kezdett matatni bevetettem egy nő legsúlyosabb fegyverét. Frissem felrakott műkörmöm és tűsarkú esküvői cipőm középsőjébe állítottam. Durván ellökött magától, hogy sajgó nemiszervét markolászhassa. Én kihasználva a lehetőséget az ajtó felé rohantam. Elé érve néma fohászt mormoltam és lenyomtam a kilincset...

23. Fejezet :)

~Huszonhárom

~Dorka

Sötét volt. Valami csöpögött és hallottam egy egér cincogását. Talán valahonnan a sarokból jöhetett. Az első pár percben nem tudtam hol vagyok, majd elkönyveltem magamban, hogy a csöpögés a fejemből jövő vér és egy pincében vagyok. Szuper. Az esküvőm napján egy kibaszott pincében vagyok a kibaszott menyasszonyi ruhámban miközben a férjem és e gyerekeim azt hiszik otthagytam őket. Komolyan ennél rosszabb jöhet még?- gondoltam magamon röhögve, mire megerősítésként, hogy igen, jöhet még rosszabb a drágalátós patkányom nekiállt elfogyasztani a ruhám. 

Úgy egy órája ücsöröghettem ott egyre hergelve magam mikor betoppant az egyik kedves vendéglátóm.

- Öhmm szia Dorka- mosolygott rám kedvesen (?!)

Én egy még kedvesebb miafasztakarsz pillantással díjaztam alakítását, majd patkányhaver felé fordulva kezdtem csavargatni a vizet a ruhámból. Ja, hogy azt kérdezed hogyan lett vizes? Én is..

-Szóval nem vagy beszédes kedvedben- vigyorgott zavartan miközben beletúrt a hajába. - Egyébként Adam vagyok... Ha érdekel.

- Nem érdekel- pillantottam fel rá bájosan. 

- Tudd kivel beszélsz. Gondolom szeretnél ma még enni is- váltott át haragosra a hangneme.

- Tudod mit? Úgyis van rajtam pár fölös kiló- kacsintottam pimaszul. Válaszát meg sem várva pattantam fel, mire ő rögtön az ajtóhoz ugrott és talán sajnálkozó pillantást (?) vetett rám. 

- Én nem tenném a helyedben. Tudod, szerintem egy nagyon szép lány vagy. Kár lenne elpazarolni azt a szép kis pofikádat- szólt vissza még utoljára az ajtó bezárása közben. Végső elkeseredésemben a falba rúgtam, aminek a hangja szerintem még a szomszédba is áthallatszott. Aucs....

~Harry 

Egyszerűen fantasztikus érzés volt. Megint itthagyott, de ezúttal a gyerekeket sem vitte el. Hálistennek... Fölülmúlhatatlan volt amikor a levél elolvasása után be kellett jelentenem a kedves násznépnek, hogy itt bizony nem lesz esküvő, majd a gyerekeket összeszedve dühödten bevágtam magam Niall kocsijába és hazáig meg sem álltam. Az új, közös házunkig. El sem tudtam képzelni, hogy hogyan adjam be a gyerekeknek, hogy a mami otthagyta őket. Abban a pillanatban a legjobb megoldás a sehogy volt. Halogattam ameddig csak lehetett, egyelőre megpróbáltam magamnak elmagyarázni a helyzetet... 

Úgy húsz perc múlva Cinti rontott be az ajtón és rohant hozzám. 

- Ó Hazza ugye megvagy?- kérdezte kedvesen miközben magához húzott egy hosszú, megnyugtató baráti ölelésre. 

-Szerinted?- néztem rá kedvtelenül- A menyasszonyom, aki nem mellesleg életem szerelme itt hagyott az esküvőm napján két kisgyerekkel, akiknek ráadásul szükségük van egy anyafigurára. Főleg mellettem, aki egész nap, látástól vakulásig dolgozik. Ha még nem lennének gyerekek. De akkoris hogyan írhatott ilyeneket?- mondandóm végét már zokogva fejeztem be, majd egyre szorosabban ölelgettem Sziszit. 

~Cinti

Hazza teljesen kivolt. Ugyanúgy, ahogyan én is. Ez nagyon nem jellemző Dorcira. A fenébe is, hiszen miért hagyta volna itt a két gyönyörű gyerekét, a csodálatos vőlegényét. Ráadásul úgy, hogy még nekem, a nővérének sem szólt? Az sem stimmelt, hogy a ruhái sem tűntek el, ahogy a mobilja, a pénztárcája és a laptopja sem. Gyanús volt nekem ez az egész, de nem akartam még nehezebbé tenni Fürtöske számára. Talán tényleg csak egy teljesen új életet akart kezdeni...

Pár perc múlva Lizzi vágtatott le a lépcsőn. Ők még semmit sem sejtettek, ártatlan tudatlanságban fürdőztek.

- Liza drágám csak óvatosan!- kiáltottam neki magamra erőltetve egy mosolyt, majd elé szaladtam, nehogy a végén még a nyakát törje a nagy rohanásba. Az első lépcsőfokról elrugaszkodva nyakamba ugrott, majd hevesen mesélni kezdte, hogy mi van az új szerelmével, Zsoltival. Oh, milyen egyszerű is volt gyereknek lenni. Akkor még eldönthetted, hogy kit választasz szerelmednek, a világ csak fehérből és feketéből állt. 

22. Fejezet :)

Sziasztook! :D Szóval hoztam az új részt, és arra gondoltam, hogy a következő akkor jönne, amint megvan a 8-10 feliratkozó, vagy a 4 komi. :) Ezeket a határokat nem fogom rendszeressé tenni, csak néha meg akarom nézni, hogy mennyien vagyunk. :) Ja és csak úgy 'mellékesen' 15.000 oldalmegjelenítés. Ez azt jelenti, hogy hétfő óta 900.... nos ne tudom, hogy mit mondjak, úgyhogy inkább semmit, olvassátok izgalommal :P

~Huszonkettő

Az esküvő napja

Hát ide is elérkeztünk. Reggel kilenckor az étkezőasztalnál ültem Lizával és Willel, várva, hogy megérkezzen a limuzin. A gyerekek velem utaztak volna a templomba. VOLNA.... ha minden a terv szerint ment volna. De ez az én életem, miért is lenne benne bármi is akár csak egy picit egyszerű.

~Melody

Negyed tízre értünk a házhoz. Az első amit kiszúrtam a limuzin volt. Észrevétlenül bepattantam, majd a sofőr fejéhez szorítva a fegyvert leadtam az ábrát. Egy puhány kígyó volt, azonnal belement mindenbe amit mondtam neki. Adamet otthagyva nála indultam meg a ház felé. Erősen megkönnyítette a dolgom, hogy Liza éppen az ajtó küszöbén csücsült és egy liliomot gyilkolászott. 

-Szia édesem- mosolyogtam rá negédesen.

- Csókolom! Mit szeretne?- kérdezte csillogó szemekkel miközben feltápászkodott és nyújtózkodva nézett a szemembe. 

- Ó drágám olyan rég láttalak, hadd ölelgesselek meg egy picikét- vetettem be a mindig jól beváló trükköt, és úgy tettem, mintha már ismertük volna egymást.- Gyere bemegyünk Dorka anyuhoz rendben van?

- Rendben, mami biztos fog neked örülni!- fészkelődött míg meg nem találta számára legkényelmesebb helyet mellkasomon. 

- Édesem, mondtam, hogy egy perc és indulunk, miért nem tudtál ott szépen megvárni?- kiáltott Dorka a konyhának tűnő helységből. 
- Mami, én ott maradtam volna, de jött ez a néni, és be akart jönni hozzád!- válaszolt neki Liza rám mutatva.
- Oh, hello! Azt hiszem nem éppen a legjobb pillanatban jöttél. Egyébként ki vagy?- kérdezte meglepetten mikor meglátott. 
- Oh, én azt hiszem éppen a legjobb időpontban jöttem. Azt majd később megmondom ki vagyok, most inkább szedd össze Willt, ültesd be őket a limuzinba, és gyere szépen velem.- kacsintottam rá, majd úgy helyeztem a fegyvert, hogy épphogycsak, de érintse Liza hátát. A lány száját egy néma ó hagyta el, majd Willt magához rántva jött utánam. Beültettük a gyerekeket a kocsiba, akik amíg Dorkával megírattam a levelet Adammel játszottak. Mikor az utolsó mondat végére is pont került mérhetetlen öröm töltött el és a kurva hátába nyomva a pisztolyt kiáltottam Adamnek, hogy indulunk. 

~Harry

Idegesen ácsorogtam az oltár előtt és Dorkát hívogattam. 
-Nem tudom elhinni, hogy az esküvőnkre nem ér ide időben!- füstölögtem Cinti és Zayn, alias a tanúink felé fordulva.
- Nyugtasd le magad Fürtöske, biztos megvan rá az oka!- simított végig mosolyogva kezemen Cinti, majd Zayn felé fordulva szűzies csókot lehelt ajkára. Igen, teljesen megnyugtatott, hogy az esküvőmön, amiről a menyasszonyom elkésett a tanúim az oltárnál mellettem állva elégítik ki olthatatlan szerelmi vágyaikat. Újult erővel álltam neki Dorkát hívogatni, aztán rászálltam a sofőrre, a cégre amitől a limuzint béreltük, majd végső elkeseredésemben intettem a zenekarnak, hogy szórakoztassák még egy kicsit a vendégsereget. 
Úgy húsz perc késés és egy csomó kitépett hajszál után végre befutott a limuzin. Ám nem éppen azokkal az utasokkal, akikre számítottam. Lizát maga után rángatva Will rohant végig a padsorok között kezében egy levelet lengetve, amit végül a kezembe nyomott azzal a felkiáltással, hogy a mami azt mondta mindenképpen adja oda nekem. Félve, és a legrosszabbakat sejtve téptem fel a borítékot, majd ott, mindenki szeme láttára, teljes esküvői szerelésemben az oltárra huppantam. 

*Harry!
Sajnálom, hogy ezt így és most kell közölnöm veled, de reggel az ágyból kikelve és megkezdve az öltözködést rájöttem, hogy elég volt. Elég volt belőled, a gyerekekből és ebből az egész szarságból, ami kettőnk kapcsolatából fakad. Az enyémek voltak az első évek a gyerekekből és ennyi elég is volt belőlük. Gyűlölöm őket, azt, hogy tönkretették az életemet és azt, hogy tőled származnak. Gyűlöllek téged is, amiért 18 évesen felcsináltál, tönkretetted a fiatalságom és ezzel együtt az egész életem. Gyűlölöm azt, hogy Dóri meghalt, mert akkor nem lett volna ez az egész baromság. De így történt és nekem elegem lett. Vállald mostmár te a gyerekek fölötti felelősséget, és szépen kérlek, még így utoljára SOHA  többé ne keress. Se engem, se a szüleim, vagy akár a ruháim. 
Utoljára csókoltatlak, Dorka*

-NEEEEEEM!- szakadt ki belőlem a tehetetlen ordítás, majd zokogva adtam Cinti és Zayn kezébe a borítékot. 

Blogverseny. :)

Sziiasztok újra. :D Most nem új fejezettel jelentkezem (talán ma :D) Deviszont... jelentkeztem egy blogversenyre. Here meg lehet tekinteni ;) 

21. Fejezet :)

14 101... Ez azért úgy odavág.... Hihetetlenek vagytok, mikor nekiláttam eszembe sem jutott, hogy valaha is ennyi megtekintésem lesz! Nem tudom, szerintem nálatok jobb olvasókat író nem kívánhat magának. Most, hogy látom, mennyien várjátok az új részt próbálom minél hamarabb hozni, bár nem mindig könnyű! :)

~Huszonegy

~Az esküvő előtt egy nappal

Már minden el volt rendezve. A ruhám bekészítve lógott a fogasról. Harrytől pedig egy új házat kaptam az esküvőnkre. Fura dolog, de ő ezt így gondolta. A kulcs ott lógott a fogason már napok óta, de azt még nem tudtam, hogy melyik házat nyitja. Bell kissé izgatott, szomorú volt, de ugyanakkor örült is annak, hogy elköltöztünk. A plafonra nézve apró repedéseket pillantottam meg, és magával ragadott a múlt. 

-Hé Dorka, az a repedés kezd egyre hosszabb lenni nem gondolod?- kérdezte Dóri. 
- De igen. De miért gondolkozol ilyeneken? Inkább menjünk és sétáltassuk meg Mogyit te filozófus..- nevettem rá vidáman, majd felrángattam a székről és a kert felé kezdtem terelni.

A kezemet szorongatta, és fal fehéren állt az ajtó előtt.
- Héé minden rendben lesz, és egyébként is. Mi mindig itt leszünk egymásnak, és ennyi a lényeg!- szavaimtól kissé megnyugodva nyitottunk be új életünk kapujába. Összeszokott osztály zsivaja fogadott minket, mi pedig megszeppenve figyeltük ahogy egy ping-pong labda repül felé. Csak gyors reflexeimnek volt köszönhető, hogy még idejében elkaptam a fejéhez közelítő játékot. 

~Harry

Arra léptem be az ajtón, hogy Dorka az asztalra hajtott fejjel zokog. Már megint. A cipőm ledobva odasiettem hozzá, majd a vállát kezdtem rázogatni.
- Szivem itt vagyok, semmi baj!
Szipogva emelte fel fejét, majd kerek szemeivel lélekig hatóan nézett rám. 
-Hiányzik.. Én úgy sajnálom, de nem tudom elfelejteni- sírt már a karomba omolva, majd amennyire csak tudta összekapta magát és a fürdőszoba felé indult. Halk léptekkel követtem, majd a fürdőszobaajtónak támaszkodva vártam, hogy nagyjából eltüntesse kirohanása nyomait.
- Jobban vagy már?- mosolyogtam rá kedvesen, majd újra magamhoz húztam és szőke loboncába túrva csókoltam meg. Eleinte csókja kétségbeesett, kapaszkodó volt, aztán fokozatosan lenyugodott, és lágyan édesen derítette fel számat. Pár perc múlva levegő hiányában toltam el magamtól, majd mosolyogva a kanapéhoz húztam és a TV-t bekapcsolva hajtottam fejét az ölébe.

~Melody

Egy nap. Egy nap volt hátra és vége beteljesülhetett, amit már azóta terveztem, hogy az a kis kurva elszedte tőlem Hazzát. Már minden készen állt, Adam tudta a dolgát, a kis kurva meg mit sem sejtve készülődött a tökéletesnek szánt esküvője. Oh ha tudta volna, hogy mi lesz esküvő helyett.
- Melody bébi megjöttem!- kiáltott be Adam, de nem mentem oda. 
- Melody, gyere!- ordította egyre erőszakosabban, én pedig csak ültem, és arra gondoltam, hogy holnaptól nem irányíthat többé. Ő is ugyanúgy bűnös lesz.

~Cinti

A gyerekek velem töltötték az egész napot. Ugyan Harryék nem terveztek legénybúcsút, és leánybúcsút sem,  de gondoltam, hogy szeretnék utoljára kettesben tölteni az estéjüket, még így, jegyesekként. Furcsa volt belegondolni, hogy Dorci milyen gyorsan nőtt fel. Bár ha belegondolok ő talán soha nem is volt gyerek. Mindig is úgy lehetett vele beszélgetni, mint egy felnőttek, míg a többiek azt sem tudták eldönteni, hogy milyen fagyit egyenek addig ő mindig is tudta mit akar kezdeni az életével. Ugyan ez nem egészen úgy alakult, ahogy tervezte, de vállalta tettei következményeit, és élte azt az élete, amit a sors szánt neki. Hiszen mit is tehetett volna mást? Az, hogy alig 19 évesen az ember nyakába huppan egy gyerek talán áldás, talán átok, de ő áldáskén élte meg. És talán ez volt az, ami mindig is hajtotta őt előre. Az életben való hite és a pozitív életfelfogása. Enélkül a sok bukás és pofon után talán már elfáradt volna. Elment volna a küzdeni vágyása. De nem, ő minden esés után felállt, és büszkén nézett szembe az őt alázni vágyó emberekkel.

20. Fejezet. :)

Sziasztok újra! :) Ebben a részben kicsit bepillanthást nyerhettek Melody, de valamilyen szinten Cinti és dorka múltjába is. A következőt hozom, amint tudom, a véleményeteket ne tratsátok vissza! ;) 
ui.: A képen tényleg Cinti van. :D

~Húsz

~Dorka

Kezdtem kapuzárási pánikot kapni a közelgő esküvőtől. Komolyan mondom, még szegény édes Nutellámról is elfelejtettem kérdezni Harryt, aki végül felvilágosított, hogy a pici Cintinél húzta meg magát. Igen, végülis ez várható volt, Nut hozzá kötődött rajtam kívül a legjobban, én meg akkor már nem akartam visszavenni. Elég megnevelni két gyereket, nemhogy még egy kutya is. Ma Cintivel terveztük, hogy elmegyünk lovagolni egyet. Tíz óra körül érhettünk oda a lovardába, az edző, Kitty kedvesen fogadott minket, kifaggatott a tapasztalatainktól majd két csodálatos lovat adott alánk. Én egy pej, lámpással rendelkező, viszonylag menős pacit kaptam, míg Cintinek jegytelen, de ugyanúgy egy pej, temperamentumos ló jutott. Ugyan már rég ültem lovon, de úgy éreztem, mintha egy perc sem telt volna el. Csodálatos volt, nagy volt az összhang közöttünk, és a bemelegítés után következő akadályok mindegyikét szépen vettük, pont mint Nővérkémék.

- Tudjátok többször is jöhetnétek, rég nem volt már dolgom két ennyire jó lovassal!- mosolygott ránk Kitty az edzés végén, majd udvariasan elköszöntünk, és paciilattal telve indultunk haza.
- Hmm.. Szerintem is megismételhetnénk. Hiányzik a lótartás, hiányoznak Dudiék- kacsintott rám Cinti, lovainkra célozva, akik szép, hosszú és szeretettel teli évek után hagytak itt minket.
- Igen. Fanny örökké az első lovam marad, és mindig emlékezni fogok rá- mosolyogtam vissza keserédesen miközben beálltam a parkolóba. 

~Harry

A gyerekek tündériek voltak abban a pár órában, amíg Dorciék lovagolni voltak, bár nem tudom mi lenne velem nélküle. Kettő óra körül csöngetésre kaptam fel a fejem, majd rohantam ajtót nyitni menyasszonyomnak, és a 'sógoromnak'. Hihetetlenül erős a barátság közöttük, de amikor azt mondjuk rájuk, hogy legjobb barátok mindig csak felhördülnek és közlik, hogy ők nem legjobb barátok. Ők testvérek. Mi ezt bizonyára nem érthetjük, főleg, hogy meg sem próbálták megmagyarázni. 
- Szia édes- hajoltam hozzá egy puszira, amikor megcsapott az istálló szag.
- Mivan Hazza csak nem büdösnek tartasz?- húzta fel nevetve a szemöldökét, majd csak azért is magához húzott egy hosszú ölelésre, amit én természetesen nem bántam. Akár pókhálót is aggathat magára nekem úgyis gyönyörű lesz. 
- Ugyan Kicsilány, nekem mindenhogyan tökéletes vagy.
- Jólvan, azért csak elmegyek megfürdeni, nehogy már az esküvő előtt megundorodjon tőlem a férjem- kacsintott rám csábosan már a fürdőszoba felé sétálva. 
- Szia Fürtöske- vigyorgott rám Cinti, mire őt is megöleltem és a nappaliba vezettem. 
A gyerekek azonnal rácuppantak keresztanyjukra, egyszerűen imádták őt. Nem mintha ezen csodálkozni kéne, Bell és Ő is úgy viselkedtek az Ikrekkel, mintha a saját gyerekeik lettek volna. 

~Melody

Kezd elegem lenni Adamből, de a tervem megvalósításához szükségem, van rá. Ő meg természetesen várja az ellenszolgáltatásokat, de Istenem rá vagyok szorulva, és egyébként is nem csinálja olyan rosszul a dolgát. Az árvaházban mondjuk nekem is sikerült tapasztalatot szereznem. Aztán az elvonón is. Csináltad amit a nagyobbak és menőbbek elvártak tőled, vagy halott voltál. Minden értelemben. A kedves nővérek és megértő, testvérnek nevezhető társak az árvaházról csak ócska mesék. A gyerekek kegyetlenek, és ha alul maradsz... Megszoksz vagy meghalsz rendszer van. Az a lehetőség nem áll fel, hogy megszöksz. Ez a játszma soha nem volt igazságos. 

- Melody bébi megjöttem!- ordított Adam az ajtóból mire nekem természetesen rohanni kellet, hogy segítsek elpakolni a bevásárolt cuccokat. Rizsázott valami unalmas, munkahelyi dologgal, majd rátért a lényegre, és anyaggal kínált. Én örömmel elfogadtam, majd az első szippantások után nem volt megállás.... 

~Adam

Az éjjel történéseiből semmire nem emlékeztem, csak annyira, hogy a szobában szana-szét dobált ruhadarabok hevertek és Melody összekucorodva aludt mellettem. Ilyenkor álmában olyan békés volt. Kijött belőle a gyerek, aki sohasem élhetett igazán. Kicsit talán sajnáltam a gyerekkoráért, de az, ami utána következett az már csak az ő hibája volt. Ebbe a helyzetbe is saját maga sodorta bele magát, ezért egy cseppnyi bűntudatot sem éreztem. Ráadásul szerintem ő is élvezte. Tulajdonképpen én tartom el, azért cserébe, hogy néha hagyja magát irányítani. Melyik olyan múlttal rendelkező ember ne menne be egy ilyen ajánlatba mint ez?

19. Fejezet :)

Kicsit rövid, de csak azért, hogy kapjatok :P Jó olvasást, amint tudom hozom a kövit ;)

~Tizenkilenc

~2 hét múlva, Hazza

Kitűztük az esküvő időpontját. Március huszadika, azaz pont két hét van még addig. Dorka túl korainak tartotta, azt állította, hogy nem lesz ideje ruhát venni, és megszervezni az egészet. Én ezt elintéztem annyival, hogy felfogadtam London legjobb esküvőtervezőjét, őt pedig elküldtem a stylistommal ruhát venni. Azért kell a lehető leggyorsabban és legcsendesebben szervezni, hogy legyen békénk a rajongóktól. Minden a lehető legnagyobb titokban zajlik, senki akinek nem kell még csak nem is sejt semmit. Csak pár barátunk és a családunk lesz jelen, hiszen ők a legfontosabbak. Természetesen már össze is költöztünk, egyelőre náluk dekkolunk az albérletben, hiszen a Directioner házban túl nagy a nyüzsi, de már keressük a házat ami legjobban megfelelne az elvárásainknak.
- Apuu- gondolkozásomból Will rántott ki, miközben a pólómat rángatta.
- Mondjad pöttöm- mosolyogtam gyönyörű mélykék szemeibe, melyeket az anyjától örökölt. A haja és a beszédsítlusa az enyém, de minden más tiszta Dorci. 
- Éhes vagyook
- És mit szeretnél enni?- kérdeztem a konyha felé sétálva.
- Joghujtot!-az utóbbi két hétben már egész szépen kinőtte a pöszézést, de az r betű még nem tökéletes. De hiszen még bőven ráér. Kivettem egy banánost joghurtot  beletettem a kék kiskanalát, majd miután beleültettem az etetőszékbe odaadtam neki. 
Hirtelen Dorka lépett a szobába és mosolyogva jött oda hozzám egy puszira. Még pizsi volt rajta, mióta felmondott nem siet sehova, a gyerekeket végtére is csak 9 körül kell vinni a bölcsibe és még csak fél nyolc volt. 
- Finom a joghurt?- hajolt oda Willhez és sietve letörölt egy pár cseppet ami már kezdett volna lefolyni az állacskáján.
- Ma csajos programot tartunk Cintivel, ugye el tudsz menni a gyerekekért?- kérdezte átkarolva a derekamat.
- Persze, de olyan nyolc körülre vissza kéne jönnöd, mert kilenckor interjúm lesz...- válaszoltam mielőtt belepusziltam volna a hajába. Ő csak csendesen bólogatott, majd elvonult készülődni. 

~Melody

Végre kint vagyok. A szabadság érzése a legjobb érzés. Most éppen Adamnél dekkolok egy patkánylyukban, de még mindig jobb, mintha a híd alatt laknék. Meg van az esküvő időpontja, azaz az eseményé is. Adam éppen kokózik, miközben én ezt a szarságot vezetem. A bagolynő, azaz a pszihológusom azt mondta, ez segíteni fog.... Majd meglátjuk, egyelőre annyiban jó, hogy később visszalapozva elolvashatom az esemény részleteit... Nos 'kedves' naplóm vagy mi a szar most megyek és én is szívok ebből az állítólagos csodából. Majd jövök... Talán.

~Adam

Melody talán nem teljesen komplett, de jó csaj, és megfizette azt hogy itt dekkolhatott. Ugyan nem pénzben, de legalább megspórolt nekem egy utat a sarokig. Bár nem tetszett, hogy rákapott az anyagomra, de olyankor mindig jobb volt. Folyton valami eseményről beszélt, amit március huszadikán akart végrehajtani. Azt hajtogatta, hogy nekem is mekkora szerepem lesz ebben az egészben. Fogalmam sem volt arról, hogy mit tervezhet, de nem is érdekelt akkor és ott. 
Elmélkedésemből Ő rántott ki ahogy nekiállt szívogatni a nyakamat. Eszméletlen jól csinálta amit csinált, ugyanis azonnal beindultam és a hálóba rángattam. 

~Cinti

A csajos nap fantasztikus volt. Sikerült időpontot kérnünk London legmenőbb fodrászától, aki Dorka haját csinálja majd az esküvőn. Néztünk továbbá cipőt is a ruhához, és végül kezdett minden összeállni. Megvolt a helyszín, a díszlet, a hely, ahonnan az ételeket rendeltük, a ruha. Nyolc körül indultunk haza, Hazzának interjúra kellett mennie, úgyhogy a gyerekek fürdetése és vacsoráztatása ránk maradt. Na meg az éjszaka is, amit végigbeszélgettünk. Reggel arra ébredtünk, hogy valaki elrántja a függönyt. Hát igen, kicsi Will megtanult kimászni az ágyikóból.

Facebook csoport. :)

Szóval beszéltünk róla, hogy akkor csinálunk egy csoportot, ahol tudunk beszélni, meg minden. :) link: na ez lett az. Csatlakozzatok minél többen, zárt, de mindenkit visszaigazolok. :) Lehet bármit csinálni, az sem baj, ha nem kötődik a bloghoz, csak legyen egy kis közösségünk ha már ennyien vagyunk! :D

Ma még lehet hogy lesz rész, de nem ígérek semmit. xx

18. Fejezet. :)

Új szereplő, akinek a későbbiekben jelentős szerepe lesz a történet lefolyásában. Egyelőre elég róla annyi amennyi itt lesz, idővel minden kiderül. (; Arra gondoltam, hogy csinálhatnánk egy facebookos csoportot, ahol tudnánk beszélgetni, meg minden, hiszen már 12469 oldalmegjelenítés van... :D Szóval 3 komi amiben ezt támogatjátok és megcsinálom... Na nem szaporítom a szót, jó olvasást, és köszönök mindent! xx

~Tizennyolc

~Liza

Mikor hazaértünk Bell gyorsan megfürdetett minket és ágybadugott. Nem értettem, hogy miért lehetünk a mamival, és a papival, hiszen még csak most találkoztunk, de Bell azt mondta, hogy most a maminak kell vele lennie. A mami szobája a miénk mellett van és néha hallottam hangokat, de nem értettem őket. Mondták, hogy Liza és Will és még sok sok nevet, de gyorsan elaludtam. Meg egyébként is, a mami azt mondta, hogy hallgatózni nem szép dolog. 

~Dorka

Az egész éjszakát végigbeszélgettük. Na jó, majdnem az egészet. Amíg ezen gondolkoztam ő elkezdett forgolódni, és lassan felnyitotta rikító zöld szemét. 
- Jó reggelt bébi- szólt rekedtes hangon.
- Szia- suttogtam halkan, majd odahajoltam egy hosszú csókra.- Meg kéne nézni a gyerekeket, aztán meg indulnom kell dolgozni- mosolyogtam rá szomorkásan miközben megállítottam vándorló kezét. 
- Héé nem kell többé bejárnod dolgozni, és a kicsikkel is itthon maradhatsz!
- Harry... Én nem tudom. Eddig is meg voltunk egyedül Ezután sem szeretném rádzúdítani az összes problémámat. 
- Dorka.. Nemsokára összeházasodunk. Van két gyerekünk, akiket eddig csak te neveltél. Éppen itt az ideje, hogy egy kicsit hagyd, hogy segítsek. Ma szépen elmegyünk a munkahelyedre és felmondasz rendben?- mosolygott rám kedvesen, szemeiből sütött az aggódás és a törődés.
- Rendben..- ráztam a fejem beletörődően majd a picik szobája felé vettem az irányt. 
Will édesen aludt, Liza pedig csendben ücsörgött és testvérét figyelte.
- Anyu! A papi akkor most már örökre velünk marad?- kérdezte mikor meglátta, hogy beléptem a szobába.
- Igen Édesem, azt hiszem- kaptam ki a kiságyból és a nappaliba vittem. Hazza csodálattal nézte amint beültettem Lizust az etetőszékbe és kiraktam elé a reggelit. 
- Megeszed egyedül?- adtam a kezébe a kanalat, mire ő nagy bólogatással válaszolt és már kezdte is magába tömni. 
-Lehuppantam Fürtöske mellé a kanapéra, és a vállára döntöttem fejem. 
- És mit csinálunk ma, ha a gyerekek és Bell sem lesznek itthon?- kérdezte a szemöldökét húzogatva.
- Az előbb még nem úgy volt, hogy felmondok, Mr. Telhetetlen?- mosolyogtam rá gunyorosan majd látva bociszemeit odahajoltam egy rövidebb puszira. A gyerekek előtt azért mégiscsak szolidan. 
Lassan összeszedelőzködtünk és elindultunk a bölcsibe. Attól függetlenül, hogy úgy tűnik most nem fogok dolgozni továbbra is szeretném, hogy a picik bölcsödébe járjanak, könnyebb lesz nekik szocializálódni a későbbiekben. Ezt a rövid kocsiút alatt le is vezettem Harrynek, aki megértően bólintott. Mert volna mást mondani...A parkolóba érve Liza és Will egyszerre kezdtek bömbölni, hogy ők márpedig a papival szeretnének maradni, ezért vagy fél órát könyörögtünk nekik, hogy legyenek szívesek kedvesen mosolyogva odamenni a kis barátaikhoz. Ezt természetesen vagy harminc riporter nézte végig, és jegyezte le minden egyes szavunkat. Ha eddig esetleg nem tudta a világ, hogy gyerekünk van mostmár minek is titkolni.... Hát persze, hogy befelé miközben minden egyes mozdulatom le lett kamerázva taknyoltam egy művészit. De tényleg, én néha már nem értem magam. Ez a full egyenes talaj, lapos sarkú cipő, buckamentes aszfalt összeállításból általában nem esések szoktak következni, de semmi gond, én vagyok én, te meg te, ki a béna? Én. Hazza röhögve rángatott fel a földről, majd hogy még véletlenül se váltsak vissza eredeti arcszínemre megjegyezte, hogy legközelebb beburkol hungarocellel. Mivel természetesen ezt hangosan mondta, és mivel természetesen egy rakat mikrofon volt az orrunk elé dugva természetesen az egész világ rajtam fog röhögni elég rövid időn belül... Mi is lehetne természetesebb?

~Cinti

Nagyon örülök, hogy Dorcinak megint sínen van az élete. Megérdemli, hogy boldog legyen, a sors folyamatosan csak püföli, rá fér már egy kis boldogság. Éppen a TV előtt ültünk Zaynnel mikor beugrott a következő hír: 'Harry Styles talán nem véletlenül jegyezte el visszakapott barátnőjét. Legmegbízhatóbb forrásaink szerint két egykorú gyerekkel és Dorkával együtt látták ma, amiben persze nem is lenne semmi érdekes. Csakhogy a két egyébkén tündéri csöppség papinak és maminak szólították az említett szülőket(?). Egy elég érdekes videót is kaptunk... Dorka, úgy látjuk nem vagy teljesen a lábaid működésével..'
A videót látva elmosolyodtam. Ez annyira stimmel Docimra. Képes a saját lábában elbotlani... Talán még össze sem kell érniük.

~Melody

Már mindent elterveztem. Alig várom, hogy megkapjam az időpontot. Holnap úgyis kiszabadulok ebből a szarságból, és újra szabad leszek. Harry akkor is az enyém lesz, ha megpusztulok. Az a kis kurva nem veheti őt el tőlem, én sokkal szebb és jobb vagyok nála. Szóval kedves naplóm, most hogy az utolsó oldaladra értem egy új napló kezdődik, egy új élettel együtt. 

17. Fejezet. :)

~Tizenhét

Tadadadammdadamm :D Kicsit rövid lett, de azthiszem, ide ennyi tartozik. Aztán tessék örülni amíg happy van! :D

Kellett pár perc, hogy lenyugodjunk. Lux, Will és Lizus odagyűltek a lábunk elé, nézték mit csinálunk. Mélyen magamba szippantottam illatát. 

- Héé Kicsilány... Végre megtaláltalak!- húzta magához a fejem, és hosszasan megcsókolt. Finoman ízlelgette ajkaim, talán félt, hogy csak illúzió vagyok, aki bármelyik pillanatban eltűnhet. 

Hirtelen Will kezdte rángatni a pólóm.

- Héé mami, ez a bácsi akkoj most a papa?

- Igen Drágám- öleltem magamhoz sírva, mire Harry karjaiba kapta Lizát, és megpördítette a levegőben. 

-Te pedig az én gyönyörű kislányom- rázta hitetlenkedve a fejét, és egy puszit nyomott szőke fürtjeibe.

- Te pedig a keresztapuu- toporzékolt Lux is, mielőtt őt is egy hatalmas, családi ölelésbe zártuk volna.

Tudtam, hogy sok megbeszélnivalónk van még, de egyelőre nem érdekelt semmi, csupán az, hogy a karjaiban lehetek. 

Miután hazavittük Luxot mi is arra vettük az irányt. Úgy gondoltam, hogy a gyerekeket lepasszolom Bellnek, így nekünk lesz időnk beszélgetni. Mikor barátnőm meglátta Hazzát egyszerűen nem talált szavakat, vette az adást, és gyorsan megfogta a kicsik kezét, elvitte őket valamerre sétálni. 
-Azt hiszem magyarázattal tartozom...- kezdtem kínosan érezni magam.
- Igen- nézett rám talán egy kissé haragosan.
- Én annyira sajnálom, de úgy éreztem, így lesz nekünk a legjobb. Óvni akartalak téged, a gyerekeimet és magamat. Én mindenkinek csak a legjobbat akartam. Reménykedtem benne, hogy olyan életed lesz, mint amilyet megérdemelsz. Amit nem azzal kell töltened, hogy 20 évesen 3 éhes szájat kell eltartanod, amiben a legnagyobb problémád az lesz, hogy miért nincs kivasalva az inged, és nem az, hogy megtanulj pelenkázni.- mondandóm végére megint elkezdtek folyni a már fogyóban lévő könnyeim. Harry a körülményekhez képest ridegen, mérgesen nézett rám. Éreztem, hogy kicsi kell ahhoz, hogy robbanjon.
- Az Isten szerelmére! Tudod min mentem keresztül miattad? Tudod milyen pletykákat kaptam???! Mindenki azt hangoztatta, hogy csak addig voltam neked érdekes, amíg bele nem kóstoltál a hírnévbe és a pénzbe. És tudod mi volt a legrosszabb? Fogalmam sem volt róla, hogy mit higgyek!
- Én annyira sajnálom. De nem tudtam hogy kezelhetném a helyzetet. Nem akartam a nyakadba borítani egy életet, amit talán nem is szeretnél magadnak.- mostmár zokogtam. Dühösen megrázta a fejét, majd látva, hogy sírásom továbbra sem akar csillapodni karjaiba vont és hajamat kezdte csavargatni.
- Tudod... Azóta egy lánnyal sem voltam együtt. Azért nem, mert nem tudtalak elfelejteni. Én tudom, hogy benned megtaláltam az igazit és úgy érzem, hogy csupán egyetlen dologgal tudnálak magam mellé láncolni.- féloldalasan rámmosolygott, majd térdre ereszkedett előttem.
- Elek Dorottya Luca- ejtette ki édes akcentussal teljes nevem.- Nem mondom, hogy kérdezem, inkább kijelentem. Hozzám jössz feleségül.?
Abban a pillanatban talán jobban megdöbbentem, mint lassan három évvel ezelőtt a nőgyógyásznál. Tudtam, hogy nehéz napok fognak még ránk várni, tudtam, hogy rengeteg csúnya szó, fájdalom, és küzdés van előttünk, de nem éreztem mást, csak boldogságot. Boldogságot, amibe egyúttal belesűrítettem az évek fájdalmait, magam mögött hagyva a keserű szájízt, a sok elhullajtott könnyet, az átforgolódott, alvásmentes éjszakákat, azt hogy mindennel egyedül kellett megküzdenem, hogy szinte csak magamra számíthattam, és újra magam mögött kellet hagyjak mindenkit. A karjaiba vetettem magam, és magyarul közöltem vele:
- Igen. Igen Harold Edward Styles hozzád megyek feleségül- átváltottam angolra- és ha kell ezt a világ bármely nyelvén elmondom neked. 
Még mindig a karjaiban tartott miközben felállt, kinyitotta az ablakot, és az utcán várakozó riportereknek ordította:
- Igen, ő az én feleségem lesz! És ha kell, ezt elmondja a világ bármely nyelvén!- majd mindig önfeledtem mosolyogva a hálószobám felé vette az irányt, ledobott az ágyamra, és bezárta az ajtót. Micsoda szerencse, hogy kitalálta hova kell menni...

~Cinti

Éppen otthon ültem a TV előtt, mikor beugrott a hír. 
"Dorka és Harry nemhogy újra egymásra találtak, legmegbízhatóbb forrásaink szerint a göndör szívtipró El is jegyezte élete szerelmét. Mennyi újdonságot tartogathat még nekünk az ő kapcsolatuk? A következő pedig talán Cinti és Zayn lesz? Reméljük hamarosan minden kiderül."
Felvisítottam örömömben, és Zaynhez táncoltam
- Láttad bébi? Láttad? Harryék újra együtt vannak!- ő csak mosolyogva magához húzott és hosszú csókkal díjazta örömömet.

16. Fejezet :)

Jó nagy ugrás tudom, de mivel még sehol sem tartunk... nos lépni kell. :D Ne aggódjatok, ennyivel nem lesz vége semminek, lesznek még itt események ;)

~Tizenhat

2 év múlva

~Harry

Ma én mentem Luxért a bölcsibe. Az én kicsi keresztlányom, az utóbbi időkben egyedül ő tud megmosolyogtatni. Próbálom összeszedni magam, a banda karrierje csúcsán, én meg hazaérve magamba zuhanok, és csak ürességet érzek. Az épületbe lépve rohangáló kisgyerekek vettek körül. Hirtelen egy sivító kis hangocskát vettem észre, miközben nekiütközött a lábamnak. 
- Will Stájlsz! Ha ezt nem fejeszed be moszt azonnal megmondajak anyunak!
- Jajj Jiza! Ájulkodós Júdás vagy!
Mellbe vágott a felismerés, és a még mindig a lábam előtt álldogáló kislányt gyengéden magam felé fordítottam. Riadt szemekkel pillantott rám, mintha felismerés csillant volna a szemében.
- Én tudom ám te ki vagy! Te vagy a Hejji!- sokkolva néztem, majd leguggoltam hozzá. 
- Hé pöttöm. Meg tudod nekem mondani anyu nevét?- kérdeztem kedvesen.
- Dojka! Az én mamám a vijágon a legszebb!- meglátva, hogy mi beszélgetünk Will is odatipegett hozzánk. Ő is rögtön felismert. Tehát... Ha ez az, amire gondolok... Te jó ég, ők az én gyerekeim?
- Vártok nekem egy pillanatot?- kértem őket, mintha csak egy titkon osztoznánk, kacsintva indultam el. Megkocogtattam az egyik dadus vállát, majd jeleztem, hogy szeretnék beszélni vele. 
-Igen?- kérdezte sürgetőn. Már többször is voltam itt Luxiért, de Őket még soha nem láttam. 
- Megkérdezhetem, hogy ez a két kisgyerek mikor lett beíratva?- kérdeztem a lehető legsármosabb pillantásommal.
- Oh, igen, azt hiszem pont egy hete. Az édesanyjuk nagyon fiatal, de csak úgy árad belőle a szeretet- mosolygott rám elgondolkozva, majd bocsánatot kérve odébbállt, hogy bekösse az egyik kisgyerek cipőjét. Lassan Lux is észrevett, és odajött hozzám.
-Harry bácsi, mikor megyünk?- vetette rám leg angyalibb bociszemeit. Ebből a kislányból még hatalmas pasizós lesz, az egyszer biztos. 
- Jajj kicsim, nem tudom, menj vissza egy kicsit játszani rendben?- legyintettem meg pihekönnyűen a fenekét, mire ő már visítva rohant is vissza a barátaihoz. 

~Dorka

Nagyon nehéz volt ez az elmúlt két év. A gyerekek viszont angyalok. Nagyon hamar, és szépen, összefüggően tanultak meg beszélni. Az én kicsikéim. Cristiannal pedig nagyon jó barátságot kötöttünk. Ugyan egyetlen egyszer bepróbálkozott, de hamar rájött, hogy az én szívem egyáltalán nem szabad. Ahogy a házban nem lehet sztárhíreket sem nézni. Túl fájdalmas, ahogy az én szerelmemet, a gyerekeim apját fűvel-fával összehozzák. Azt viszont elengedhetetlennek tartottam, hogy Liza és Will tisztában legyenek vele, hogy kik is ők, és ki az apjuk. Akármennyire is fájt, képeket mutattam neki, rengeteget meséltem, és ahogy múlt az idő egyre több hasonlóságot kezdtem el felfedezni közöttük. Zayn pedig hatalmas és egyetlen szerencséjére úgy tartotta a száját, mint aki az államkincstár széfjének kódját védi. Más esetben azthiszem Cinti véget vetett volna a kapcsolatuknak. Sokáig bűntudata volt, de én túltettem magam rajta. Aminek meg kell történnie az meg is történik. Lassan összeszedtem, és az ajtó felé vettem az utat. Aznap én mentem a gyerekekért, Bell valami meghallgatáson volt, ezért a délutáni műszakom is el kellett cserélnem. Az úton rádió helyett inkább CD-t hallgattam. Tudom, hogy azon semmi nem megy, amit nem akarok hallani. Fáj, de még mindig azon a véleményen vagyok, hogy ezzel tettem neki a legjobbat. 

A bölcsibe lépve szemeim rögtön az én kicsikéimet kezdték kutatni. Ám a látvány, ami akkor fogadott... Hát soha nem fogom elfelejteni. A gyerekeim a sarokban csücsültek, s óriási szemekkel bámultak egy férfira, aki mosolyogva guggolt mellettük. Majd hirtelen megfordult, és észrevett engem.

~Harry

Éppen azt meséltem a kicsiknek, hogy hogyan ismerkedtem össze az édesanyjukkal, mikor belépett ő. Alig lehetett ráismerni. Lefogyott, a haját vörösre festette, és sokkal felnőttebbnek látszott. De akkor is az ÉN Dorkám volt. Felpattantam, lassan indultam meg felé. Nem voltam biztos a reakciójában, de nem is érdekelt. Az utolsó lépéseket már rohanva tettem meg, s zokogva zártam karjaimba. 

15. Fejezet. :)

Ezt csak azért kapjátok meg, mert jó kedvemben vagyok, pedig nem lett meg a 4 komi :P Najó igazából azért kaptok, mert már 8 feliratkozóm van, és ami még hihetetlenebb 9 664 látogató... Hát waoo... :D 3-4 komi és jön a kövi ;) Szerintem Zayn nagyon édes azon a képen :3♥ Na jó olvasást! :))

~Tizenöt

Szeretek esőben sírni. Olyankor nem veszik észre az emberek. ♥

A kávézóból kiérve megmentőmre pillantottam

- Christian vagyok- mutatkozott be mosolyogva.

- Dorka- próbáltam rá visszamosolyogni, de még mindig mindig meg voltam ijedve. 

- Hé csajszi ne félj, nem bántalak- húzott magához egy megnyugtató ölelésre, mire belőlem kiszakadt a zokogás. Pár perce meg akart erőszakolni a főnököm most meg egy vadidegen karjaiban zokogok? Istenem ha ezt Harry látná. Ennek gondolatára még jobban rázkódtam. Hát igen, úgy tűnik én már csak bőgve tudok ismerkedni. 

- Naa, cshh.

- És most mi lesz az állásommal?- kérdeztem dadogva.

- Megoldjuk kislány- veregette a hátam, majd eltolt magától, hogy rámnézhessen.-Gyere elmegyünk enni valamit.
Egy fekete kocsihoz vezetett, mire én vonakodva toporogtam az ajtó előtt.
- Én... öhmm.... Nem mehetnénk inkább gyalog?- pillantottam rá félve. 
- Ó.. óó... Dehogynem, gyere- karolt belém, amit hálásan elfogadtam, különben összerogytam volna. 

Az étteremhez érve udvariasan kihúzta nekem a széket, majd leült velem szembe. Kinéztem az ablakon. Esett az eső. Egy pincér jött oda hozzánk és felvette a rendelésünket.
- Mesélj valamit magadról- mondta bíztazóan.
- Van két gyerekem- néztem az arcába, látni akartam a reakcióját. Megdöbbenést láttam a szemébe, és beletörődést.
- És mennyi idősek?- kérdezte érdeklődve.
- 2 hónaposak
- És te?
- 19- húztam szomorkás mosolyra a számat. Hát igen.... Nem éppen így terveztem az életem, de ha egyszer így alakult... nincs mit tenni, élnem kell-
- És ki az apjuk?- tette fel a kérdést, amire már az elejétől fogva számítottam.
- Az nem tartozik senkire, csak rám- tekintettem rá bocsánatkérően, majd megrántottam a vállam.

-Hé Bell megjöttem!- kiáltottam be, miközben a fogasra akasztottam kabátomat.
-Szia édes!- hajolt hozzám egy puszira, mielőtt kivettem volna a kezéből Lizát.
- Bébii- gyütyögtem neki. Szoktam velük magyarul beszélgetni is. Ki tudja mit hoz a jövő, egyszer talán még jól jöhet majd. 
Hirtelen megcsörrent a telefonom. A képernyőre nézve Cinti nevét pillantottam meg.
- Szia hugi- a hangja valahogy furcsán csengett.
- Szia Cinti.... mi a baj?- kérdeztem aggódva.
- Bébi.... beszélnünk kell. Most. Fontos! 10 perc múlva ott....- be sem fejezte a mondatot, de már le is csapta. Megijedtem, hiszen el sem tudtam képzelni mi lehet.

~Cinti

Zayn tudja. Nem hiszem el, hogy feledkezhettem meg arról, hogy kitöröljem az üzeneteinket. De... Jajj most már nincs mit tenni, be kell neki vallanom. Barátomat magam mögé toltam, és összeszedtem magam, már amennyire ilyen helyzetben lehet, majd becsöngettem.
- Szia- ölelt meg Lizával a kezében.
-Szia.... Történt egy kis baki... Figyelj neharizz, de..
- Te ezt kis bakinak neveznéd szivem?- lépett elő mögülem Zayn.
- Mivan? Jesszus.......- nézett Dorka tágra nyitott szemekkel.
- Nézd picii... tudom, hogy nehéz, de... Jesszus, add inkább oda nekem Lizát!- mondtam, mielőtt lehuppant volna a földre. 
Zayn meghökkenve nézte a gyereket. Azt hiszem, még egyet sem sikerült feldolgoznia, nemhogy a másodikat, aki most állt neki sírni.
- Will cshhcs- vettem őt a másik kezembe és kezdtem el rázogatni megnyugtatóan.
- Oh édes Istenem...- lépett oda hozzám Zayn, és hátulról átölelt. Miután kicsodálta magát a két szépségben hugicám mellé telepedtünk. 
- Mondd, hogy csak te tudod.- pillantott kétségbeesetten Zayn felé.
- Igen.. komolyan csak ennyire bízol meg bennem?- kérdezte sértődötten. 
- Nem csak tudod... Én nem akartam tönkretenni Hazza karrierjét. És ez megtette volna. Csak kérlek ne szólj neki. Olyan szomorú, de egy idő után talán én is tovább tudok majd lépni ezen- tört ki belőle a zokogás. Kivette Willt a kezemből, és őt kezdte ölelgetni. A kisfiú, mitha csak értené aprócska kezeivel hozzáért édesanyja arcához, és ujjacskái elmorzsoltak pár könnycseppet. 

~Harry

Szeretni ne tanulj túl korán, de ha szeretsz, szeress igazán, mert az élet olyan mostoha, hogy szeretni megtanít, de feledni soha.

Egész nap ez az egy idézet járt a fejemben. Gondolkoztam rajta, hogy milyen lenne továbblépni. De mikor tegnap elmentünk bulizni, és próbáltam más lányok felé közelíteni csak ürességet éreztem. Semmit. Semmi olyat, amilyet akkor kéne, amikor egy szép, élettel teli lány hozzám dörgöli magát tánc közben. Az interjúkon és a rajongók előtt erősnek és vidámnak mutatom magam, de belül egy összeomlott és darabokra tiport váza vagyok. Legalább azt mondta volna meg miért ment el. Hagyott volna levelet, magyarázta volna meg az egészet. Akkor talán könnyebb lett volna elengedni.